2013. január 19., szombat

Pár újdonság

Sziasztok!

Visszatért belém az élet, mert a héten sikerült legyőznöm a mumust és végre abszolválhatok :D Ennek örömére megjutalmaztam magam egy-két újdonsággal. Természetesen, csak hogy meglegyen az öröm, a fényképezőgép úgy tűnik, meghalt, szóval nem valami csodásak a képeim :(

Bekukkatottam az itthoni DM-be, természetesen sehol semmi kézkrém, leakciózott cuccok közül kb. ötféle volt...


Sajnos imádok minden, ami testápolással kapcsolatos, ezért gondoltam, végre veszek macaronos tusfürdőt. Kiválasztottam a fügés-csokisat, de a kasszánál felhívta a figyelmem az eladó, hogy most 3 db van 600ft-ért (amiről nem tudtam, mert a szórólaposunk nagyon lusta...), szóval futottam is vissza, a másik macaronosért és egy limos-aloe-verásért a fiúknak. A Denk mit termékeket nagyon szeretem, most illatosító és mosogatószer kellett, az utóbbira nagyon rákaptam, főleg, mert van hozzá kis pumpám is, ráadásul az illata téli gyümölcsös.



Ő már akciós Essence körömlakk, 01 hazelnut cream pie, nude szín, rózsaszín csillogással. Bár nem vagyok oda az új körömlakkjaikért, a színeiket szeretem, a könnyebb kopása miatt legalább gyakrabban cserélgetem.


Megjött az idei első Avon rendelésem, már nagyon vártam, mert sok-sok akció volt. A táska a szájfénnyel együtt tanácsadónői ösztönző volt:) A sampon 350 ft-ért érkezett, nagyon szeretem még mindig, nagyon finom gyógynövényes illata van és a hatása is megfelelő.


Arcápolási termékek is nagyon olcsóak voltak, a pipacsos-kamillás 2 in 1 arclemosó és tonik nagyon szuper. Az illatát eddig is ismertem, friss, virágos, nagyon tavaszi. Az átlátszó zselés anyaggal a nedves arcunkat kell lemosni; hatása remek, nagyon tisztának és feszesnek érzem utána a bőrömet. A sminklemosó hatása nem valami agresszív, de nekem megfelel, makacs sminkre úgyis más terméket használok. Vettem egy arcpakolást is, lótuszvirágosat. Nyugtató-feszesítő, isteni finom illattal. Én eddig is elégedett voltam az Avonos arcpakolásokkal, vele is meg vagyok elégedve.



A szájfény Sugar cane árnyalat és az ő lefotózása előtt adta be a kulcsot a fényképező :D Egyébként tipikus rózsaszín és nagyon csillogó, nem túl ragacsos, nem túl tartós. Anyukámnak régebben rendeltem és azóta szerettem volna, szóval most teljesen elégedett vagyok. A körömlakkot akciósan rendeltem, 325 ft-ért, Perfectly Flesh árnyalatban. Nagyon szép fáradt rózsaszín, én már vele is a tavaszra készülgetek.


És végre utolsó két rendelésem is megérkezett E-bayről; szerintem nagyon menők :D

Végezetül szeretnék érdeklődni, hogy nincs-e köztetek olyan, aki kipróbálta már a Pink Fit termékeket vagy valamilyen zsírégető shaket?

11 megjegyzés:

  1. juuj ilyen akciós körömlakk nincs már?:O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. interneten szereplő ajánlatok között volt ha jól emlékszek:/ Szóval már nincs ennyiért:S

      Törlés
    2. jaaahj de kár:( pedig mindig nézni szoktam, sztem pont ez maradt ki:(

      Törlés
  2. Jó kis szerzemények:)))Macaeronos tusfürdő dejóó lenne nekem is:D
    Am én sem hagytam ki a perfectly flesh körömlakkot, ma festettem ki vele a körmömet imádom:)))))))) Gyűrűs ujjamon mindig eltérő festéket használok általában ilyen ezüstös csillogósat az mindegyik körömlakkhoz megy de most azt is ilyen színűre festettem és fehér lakkal bepöttyöztem:))

    VálaszTörlés
  3. Én is Denkmit légfrissítőt használok! :) Nagyon jók az Avonos szerzemények is! :)

    VálaszTörlés
  4. Az öblítőre a kicsi képen azt hittem kechupos üveg... :) Jó dolgaid érkeztek. A Nude körömlakk nekem is meg van.
    PinkFit? Nekem volt shake,azt szerettem,de ugyan úgy éhes voltam tőle, EATControlom is volt,az se vállt be. AZ az igazság,hogy rengeteget mozgok.Inkább a kaját kellene jobban megválogatnom,nekem.Aztán nem lenne gond. Mindennek az alapja a sok sport és most nem a lötyögős aerobicra gondolok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az az igazság, hogy a kajálással és mozgással nincs gondom, viszont jó lenne valami lájtos segítség a gyorsabb izmosodáshoz. Ez a PinkFit egészen szimpatikusnak tűnik.
      Szerintem veled most sincs abszolút semmi gond, nem is értem, miért próbáltad ki ezeket a termékeket :)

      Törlés
  5. Nagyon jók az E-bay-es dolgok.

    PinkFit-ből két dolgot használtam eddig. Az egyik egy ízesített shake volt, ami eleinte jó volt, de egyik nap arra lett figyelmes a párom, hogy megfeszítem a combom, és nini, ott egy izom. Mint később kiderült, a barátnőm ugyanígy járt, őt is izmosította.

    Illetve használtam még L-carnitine-t, amit elméletileg minden edzés előtt bedob az ember, viszont nekem minden másnap bogyózva is hasznos volt. :)

    VálaszTörlés
  6. Szuperek az ékszerek! És a lakkok is nagyon tetszenek!

    VálaszTörlés
  7. Examine a magazine in such a manner until the late seventies That i inserted Sichuan
    Unusual Experiments University or college.
    In class, I just used up several months, that institution
    should learn lots of the self-study. By 50 percent, I started
    using truant, usually with the Free airline University or about political scientific disciplines
    in addition to Law ( now the South west Higher educatoin institutions with Governmental Science not to mention Law).



    Within the 80's, I have been accepted to China and taiwan International Extramarital affairs School former pupils, below the assistance on the music teacher, I've truly the biggest effect on Centimeter to the
    foreseeable future Half inch sequence produced his or her earliest runs
    in the eighties within the last century, " yesterday evening, at present and the day after tomorrow In, in addition said " north america in The usa fashionable confidential International Legislation Education Inches, this specific monograph in the future revealed during laws touch.


    Throughout 85, I became a fully independent college students.
    Approximately 1987, In China Young people Day to
    day Half inch published a report inside the headers, stated I got the initial China academics self-employed.


    cheap gucci shoes
    discount louis vuitton

    http://www.cnprober.com/shownews.asp?id=242
    http://www.9to5chic.com/2011/04/sf-charity-fashion-show.

    html
    http://www.charlink.com/shownews.asp?id=50
    http://www.jxkxzn.com/shownews.asp?id=203
    Also visit my web page :: discount louis vuitton

    VálaszTörlés