2013. december 29., vasárnap

Karácsony nálunk

Sziasztok!

Úgy döntöttem, hogy visszatérek a blogspotra, mert sokkal jobban tetszik és már hiányzott is :)
Most elmesélem a mi csodálatos karácsonyunkat!

Anyukám nagy vágya volt, hogy karácsony tájékán megnézze az Operaházban a Diótörőt, ezért 24-e délelőttre vettünk is neki jegyet. Ezt elő kellett készíteni, 23-án Egyetlennel megsütöttünk-főztünk, takarítottunk és elintéztük a fát. A sokk elkerülése érdekében este elmondtuk neki, annyira boldog volt, hogy picit el is pityeredett :)



Annyit mondhatok, hogy mesés volt! Persze maga az Operaház is mesésen volt feldíszítve, de a jelmezek, a koreográfia és a zene eszméletlen volt. Jövőre tuti megint megnézem :) Előadás után még kint eszegettünk egy kis gesztenyét és röpültünk haza, mert a mamám már várt minket.


Muszáj megmutatnom a fát részletesebben, mert idén én díszítettem, ezért sokkal visszafogottabb és természetesebb lett...büszke vagyok magamra :D Persze a befaragása megint halálos volt, jövőre biztos másik talpat fogunk venni. 

Az ebéd/vacsora idén vaddisznó pörkölt, tejszínes rizs, hústorta, rántott hal és franciasali volt. Evés után megajándékoztunk egymást, aztán mama és anya elmentek a templomba, végül  a szüleim a barátaikhoz, mi pedig Egyetlen családjához mentünk karácsonyozni.


25-én felmentünk a másik mamámhoz, ahol már az unokatesóim és a nagybátyám is várt ránk. Megajándékoztuk egymást, ettünk és elindultunk hozzánk. Este még átjöttek a barátaim is, a nap lezárásaképp pedig hajnalig beszélgettem tékozló bátyámmal :D


26-án is volt még egy kis happening, átmentünk még a családi barátokhoz, ahol kaptunk leendő lakásba egy rizspárolót! Annyira örülök neki, alig várom már, hogy kipróbáljam :) Persze a használati útmutatót ott felejtettem, szóval még várni kell kicsit. Este még volt egy kis iszogatás, biztos, ami tuti. 

Kaptam sok-sok szép ajándékot, amit gyorsan egy kupacban mutatok meg nektek.


Egyetlenemtől megkaptam a régóta vágyott ukulelét, laptop hűtőt, könyveket, kencéket a kedvenc helyeimről, NFL-es fülbevalót a kedvenc csapatom logójával (Go Ravenss!), pizsit és egy cuki bojtos sapit. Anyuéktól kaptunk új fényképezőt, mert az előző tönkrement, édességeket és belépőt a House of Horrorba, ahol már voltunk is. Ica mamámtól pénzt kaptunk, mert nem szeret már vásárlással vesződni :)


Egyetlen unokaöccse varrt lenünk személyre szóló mobilzoknit, az ő szüleitől kaptunk egy szép dísztálat és egy kétfős Liptonos teaszettet. Anyósomtól egy nagyon szuper és meleg szarvasos harisnyát kaptam és egy mamuszkát. Ő bónuszba most adta oda a mikulásunkat, fejenként egy hármas csomag Toffifee-t. Unokatesómtól natúr kozmetikumokat és 2 crossfit alkalmat kaptam (ajjjajjj), a másiktól NAGY Milkát és finom teát, a nagybátyámtól szép képkeretet és bonbont. Rózsa mamámtól megkésve megkaptam a Boci mikulását, balzsamot, tusit és pénzt. Szandimtól Lady Gaga parfümöt kaptam, Jenikémtől pedig pizsamanacit, cuki jegyzetfüzetet és egy süti alakú szappant. Kedves Ádámbátyám nem bírta ki és hozott nekem egy szív alakú masszástömböt, aminek valami isteni az illata.

Tegnap még elnéztünk a plázába az akciók miatt, ma egész nap döglünk, holnap pedig jön az egyik barátnőm és elsejéig itt lesz.

Remélem nektek is olyan jól teltek az ünnepek, mint nekem!





5 megjegyzés:

  1. Na, végre!!!
    Hú, de drukkoltam a Diótörőért! Örülök, hogy jól sült el, és hogy nagyon örül neki!

    A Joanne Harris könyvet én csak kölcsönbe kaptam, de már elkezdtem olvasni. Mivel novellás, csipegetni fogom, nem felfalni. :)
    Remek dolgokat kaptatok, és jó volt ezt a bejegyzést olvasni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne is mondd, annyira örültem, hogy jól sikerült! De ezt nem tudjuk felülmúlni anyánál...max majd egy unokával :D

      Törlés
  2. Wow, de jó kis cuccokat kaptál! Nagyon édi a kutyus és a legszuperebb az operás meglepi volt, nagyon kreatív és szívhez szóló ajándék ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kutyus legaranyosabb akkor volt, amikor fesztiválozott az ajándékáért különböző módokon :D Isteni volt az idei karácsony!

      Törlés
  3. Most,hogy így visszaolvastam a blogodban,megláttam a szarvasos harisnyádat... hát nagyon cukii :D *-* Nekem ilyesféle leggingsem van,és olyan cuki *-*

    VálaszTörlés