2014. január 22., szerda

Januárban vettem...

Sziasztok Mütyürök!

Ez a hónap az önmegtartóztatásról szól pénzügyileg (köhh mindent megpróbáltam, esküszöm), de ennek ellenére vettem magamnak pár szuper dolgot, amit meg szeretnék mutatni nektek. Őszintén szólva ezek a tárgyak a lelki üdvösségemet is segíti, mert nagyon viszontagságos vizsgaidőszakom volt, ennyi vizsgám még sose volt és nem élvezem, két tárgyam így se lett meg (de laza vagyok, nem izgatom magam emiatt) és még pénteken is mennek kell (meg jövő csütörtökön, de az már következő félév...szeretlek BGF). Szóval testnek-léleknek jót tévő dolgok következnek!



Ma történt, hogy nagyon mennem kellett volna mosdóba, de suliban már nem mertem, mert nagy a holtidőszak a vonatok közt és null alvással nem tudtam volna lefoglalni magam plusz két órára, ezért gondoltam, beugrok az Arénába...ahogy mentem-mentem, megakadt a szemem a Pull&Bear kirakatán. Bevallom, még életemben nem voltam bent, ennek nincs különösebb oka, csak hamarabb bukkantam máshol ruhákra. Sajnos az elmúlt időszak legistenibb ruhadarabját vettem, szóval félő, hogy rákapok erre a boltra. A nagyon-nagyon akciós ruhadarab egy gyönyörű kötött kardigán. A mintája nekem nagyon bejön, két soros fagombos, a gallérja pihe puha és egyébként is jó meleg. Ahhh! Egy álom! Nem mellesleg eddig az első próbált oversized felső, ami magamon is tetszik.

Pull&Bear 14.995.- 3.995.-

A testápolásra mindig oda kell figyelnem, most pedig olyan bolond idő van, hogy az új évi akciók hullámát meglovagolva beszereztem egy nagy The Body Shop mandulás testvajat és egy mini Yves Rocher vaníliás testápolót. Ha a bőröm boldog, én is az vagyok...krémezek is folyamatosan :)

Yves Rocher 380.-, The Body Shop 4.990.- 2.990.-

Szeretem megszínesíteni a mindennapjaimat és a képregényeket is szeretem, ezért nem volt kérdés, hogy ezt a Supermanes fejhallgatót megveszem. Előtte nem sokkal vettem Batmaneset, de beleakadt a lábam és átestem rajta....r.i.p.

Sportsdirect.com 2.990.-

Én tipikusan az a nő vagyok, akinek rengeteg táskája van, mégse találja köztük a megfelelőt. A felhalmozott táskáim közül nagyon kevés elegánsabb darab van, inkább a lazább, nyáriasabbakat szerettem régebben, ezért pár típus hiányzik. Az egyik ilyen a csizmámhoz illő, világosbarna és nem túl nagy volt; amire szerencsére a turkálóban rábukkantam. És még rajta volt a címke :)  A következő egy közepes fekete darab lesz.

Háda 1.490.-

Végére hagytam egy kis giccses cukiságot :D Szeretem az órákat, de a következő egy évben nem látom reálisnak, hogy a hőn áhított darabot megkaparintom, ezért mindenféle olcsóbb példánnyal szemezek. Ezt az Eiffel-tornyos-strasszos csodát nem meglepő módon az E-bayről rendeltem. Elsőre megijedtem, mert nagy az óralapja, de hamar megbarátkoztam vele.

E-bay ~1.500.-

Remélem ti jobban tudtatok magatokon uralkodni és már a vizsgaidőszak rémségei is elmúltak az érintetteknél! 

xoxo








11 megjegyzés:

  1. Azt az órát már én is kinéztem ebay-en, nagyon tetszik :)
    Hu az a kardigán csodaszép! Még én sem voltam az üzletben, de most már muszáj lesz benéznem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak rábeszélni tudlak az órára! Szerintem akciók alatt nézz be először, mert azért vannak alapból szívroham árak :D

      Törlés
  2. A kardigánon nem csodálkozom, hogy szerelem lett, nekem még a táskád is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kéne még egy ilyet turkálnom, csak feketében :D

      Törlés
  3. jó kis dolgokat sikerült venned. :)
    a táska és az óra abszolút szerelem! *.* én nem hordok órát, mondjuk az ékszereket se nagyon tűröm meg magamon. ^^;

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam ez nagyon hullámzó, van, amikor rendszeresen hordok ékszer, van amikor kerülöm őket, de az óra mindig jól jön, ennyi pénzért meg jöhet bátran :D

      Törlés
  4. A kedvencem a kardigán, de a táska és az óra is nagyon cuki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy a köz ízlésének megfelel az új "szerelmem" :)

      Törlés
  5. ahhh i love your new sweater cardigan it's so cute! perfect for the winter season :)!

    VálaszTörlés
  6. Én most detoxikálom magamot a vasárlástól, inkább utazgatni szeretnék ez évben :) De te jó kis cuccokat vásároltál magadnak :)

    VálaszTörlés