2015. november 1., vasárnap

160 g

Sziasztok!

Remélem nagyon kevesen vagytok, akik a címből rájönnek, hogy miről is van szó...(nekem muszáj kiírnom magamból, mert elkeserítő). Idén ősszel végre megengedhettem magamnak, hogy normális orvosi kivizsgálásokon megyek részt, emellett a munkahelyem is nagyon színvonalas klinikával áll szerződésben, szóval gondoltam, hogy milyen jó lesz ez nekem. Nem tudom, hogy mennyire jó a boldog tudatlanság, mindenesetre kiderült, hogy az állandósult hasfájások nem csak az idegeskedésed miatt vannak, búcsút kell inteni mindenféle kazeinnek, tojásnak és borsónak. Közben folytak a munkahelyi vizsgálatok, ahol kiderült, hogy a májam nem a legjobb. Mindkét helyet azt mondták, hogy minden arra utal, hogy inzulinrezisztanciám van, de nyugodjak meg, mert majdnem minden pajzsmirigy alulműködésesnél fennáll. Sajnos még nem tudtam eljutni terheléses cukorra, mert év végén nincs időm/szabadságom, viszont találtam egy helyet, ahova még szombaton is tudok menni, ez pedig nem más, mint  a Mens Mentis.



 
Össze lett állítva az étrend. Hááát nagyon meg kell szokni, időpontok és szénhidrát mennyiségek is meg vannak adva a különböző étkezésekhez. Nagyon fura, hozzá kell szokni ahhoz, hogy a szénhidrátokat számoljam és nézzem, hogy mi lassú és mi gyors közülük. És persze búcsútintek sok dolognak, az allergiám miatt is sok dolog kiesett, szóval kemény menet leszt :) Tudom, hogy butaságnak tűnik, de elsőre ki voltam teljesen készülve, mert mindjárt itt a karácsony, vajon milyen szaloncukrot fogok enni és mi lesz a franciasalátámmal? Tojásmentes sütés pedig egyelőre elég elfuseráltnak tűnik, ha valakinek van valami tippje hozzá, ossza meg velem, mert még egy palacsintára hasonlító dolgot se tudok összerakni nélküle :D :D :D
 
 
 
Sok dolog van, amit rendszeresíteni kell a háztartásban, több van, amit még be kell szereznem, mert eddig nem voltak a mindennapjaink részesei. Sosem voltam egy nagy vitaminszedő, most szükségem van háromhavonta egy hónapnyi máriatövisre, kálciumra, pro- és prebiotikumra. Mivel szinte minden növényi fehérjétől elbúcsúztam, minden fő étkezéshez kéne húst ennem, ami nem biztos, hogy menni fog, ezért rendszeresíteni fogom a marhafehérje shakeket. Minden cukor- és zsírmentes, de szerencsére ettől még nem kell ízetlen szörnyűségeket ennem, sőt a kalóriákat se számolnom (esélytelen, hogy túl sokat egyek). Teljesen már lesz minden, az étkezés központi szerepbe kerül, pedig eddig csak úgy volt. Össze is állítottam magamnak egy bevásárló listát, szép lassan ki fogok róla mindent pipálni.
 
 
 
Nagyon remélem, hogy kevés ilyen ember van, de ha mégis akad, az kérlek ossze meg velem a tippjeit és tanácsait, mert jelenleg picit elveszett vagyok :(
 
 
Szép napot!
 
xoxo
 
 
 
 
 
 
 
 

9 megjegyzés:

  1. A kazeines dolog ismerős. Fel van adva a lecke, az egyszer biztos. Nekem nagyon hiányzik a tejföl, persze aki kazeinra allergiás, fennáll a veszélye annak is, hogy a szójára is az. Mit ad isten, csak szójatejföl helyettesítő van. Kis mennyiségben mondjuk engem nem üt ki annyira, de ittam már meg szójatejből 3 decit egy ültőben, hát nem tettem zsebre sajnos az eredményt. Kísérletezgetni meg nincs kedvem, hogy most 3 korty az, amitől nem leszek rosszul, vagy 2 deci, így inkább a szójás helyettesítőket is kivontam az életemből.
    Egyébként, ha valami tuti tejhelyettesítőt keresel, a biopont vaníliás zabtejét tudom neked ajánlani, sajnos csak 2 decis csomagolásban lehet kapni, de a legfinomabb és a legjobban a tejre emlékeztető dolog, kávéval is egész jó. Édes dolgokhoz pedig kókusztejszín, sósakhoz rizstejszín, ha úgy van. Ha pedig tejszínhabra hasonlót ennél, akkor cocomas felverve és előtte hűtőbe rakva. Nem olyan mint az igazi, de....több mint a semmi és legalább teljesen nem kell lemondanod ezekről a dolgokról. Csak győzze pénzzel az ember, mert elég drága mulatság ez a sok tejhelyettesítgetés, így ha lelkileg elegem van a körülményességből, inkább X hétig csak olyat sütök-főzök amibe tuti nem kellene alapjáraton tej. :/ De azért remélem tudtam segíteni és találsz valami olyasmit is a leírtak között, ami megkönnyíti a tejmentességet, mert ez sajnos nem egy szimpla laktózintolerancia, ez kicsit több annál. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a legfájóbb pont (jelenleg :D ) a majonéz, amit nem ehetek a tojás miatt :( Szóját nekem tiltólistára tették, pedig abból találtam majonézt is. Most mandulatejem van, meg főzőtejszínből rizses, nagyon kíváncsi leszek, hogy milyen. Ilyenkor általában 2 hónapot várnak rám a hűtőben vagy a polcon, mire ráveszem magam, hogy megkóstoljam :D :D :D A növényi sajtra vagyok nagyon kíváncsi....Sajnálom, hogy sorstársak vagyunk!

      Törlés
    2. Nekem nem ízlett a növényi sajt, még a Violife-os se, de egy próbát megérhet, mert van belőle többféle is. Olvastam, hogy valakinek nem jött be a pizzára való, de a sima natúrral meg tök jól kijön, holott az általános tapasztalat az, hogy a pizzára való olvadós a legjobb tőlük. Van valami Chester növényi sajt is az intersparban, de nem vágtam magam hanyatt tőle, meg full keményítő, olyan mintha krumplit ennél, az meg nem túl jó hosszútávon- legalábbis az én ízlelőbimbóimnak nem tetszett. De én meg finnyás vagyok, úgyhogy ne hallgass rám, kísérletezgess nyugodtan! :D

      Törlés
  2. Kitartást neked! Lehet eleinte nehéz meg sok időt el vesz a számolgatás, méricskélés de idővel belejön az ember és rutinná alakul. Pláne ha érzed magadon, hogy jobban vagy : ) Nem tudom a gyümölcsöket mennyire eheted, de ha jól tudom a tojást banánnal pl sütikbe tökre jól lehet helyettesíteni. Jó nyilván a "tojást verd habosra a cukorral" nem működik, de ha csak bele kell keverni akkor elvileg megoldható vele : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos a gyümölcsöt se nagyon lehet eszegetni, elején még a magokról is le vagyok tiltva :( Bár néztem olyan zabkekszet, ami csak banán és zab, még kis étkezésre belefér szerencsére. Igazad van és köszönöm! Csak telnie kell az időnek :)

      Törlés
  3. Bree: sajnos ez esetben a banán kerülendő, mert nagyon megpörgeti az inzulint!

    Virág, ne aggódj, könnyen bele lehet rázódni! Én már évek óta benne vagyok! Most 1 év alatt 18 kg-t fogytam! Sokat tudok neked segíteni! Ha gondolod, jelölbe és írj rám facebookon, Gellért Viktória néven vagyok fent! :) Bármi kérdésed van szívesen segítek! Én a Mens Mentisbe, Breyer Helgához járok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, édes vagy, be is jelöltelek, mert biztos lesznek még kezdeti problémáim, jól esne ebben a cipőben járóval trécselni! Én Gelencsér Adrihoz járok, bár szerintem Mens Mentisben nem lehet mellé fogni :) Gratulálok a fogyáshoz!!!

      Törlés
  4. Szia!
    Tudom,hogy ez nem a reklám helye és számtalan honlapot lehet találni manapság a témában; viszont ha még nem ismernéd, szívből ajánlom ezt a csoda oldalt annak érdekében,hogy minél változatosabb ÉS ÍZLETESEBB! ételeket próbálhass ki az IR ellenére is! :)


    http://www.ehezesmentes-karcsusag-szafival-blog.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon szeretem Szafit, a termékeit és a receptjeit egyaránt :) Karácsonyra is nála keresgélek :)

      Törlés