2013. szeptember 16., hétfő

Barátkozás Yves Rocher


Sziasztok!

Már Facebook-on írtam, hogy végre betértem egy Yves Rocher üzletbe, ahol szétnéztem és persze vettem is egy-két apróságot, amiket szeretnék nektek megmutatni. Sajnos összebalhéztam a fényképezőgépemmel, szóval csak egy telefonos képpel szolgálhatok, de igyekszem mihamarabb orvosolni a problémát (=megkeresni a szüleim fényképezőjét).


Valamiért eddig elkerültem ezt a boltot, mindig máshova mentem be; de most az új őszi termékek becsábítottak. A vásárláskor kaptam törzsváráslói kártyát és egy nagy adag termékmintát, amiket szép lassan ki fogok próbálgatni. Járt még hozzá egy összehajtható táska, aminek nagyon örülök, mert ilyenekkel szeretek bevásárolni járni és egy kupon, amit a következő vásárlásnál be tudok váltani egy szempillaspirálra. Szóval már ezzel elnyerte a szimpátiámat a cég :D

Jardins du Monde, Makadámdiós tusfürdő: 

Az új termékek közül erre esett a választásom, de nagy dilemma volt. Nagyon telitalálat, az illata isteni és jó krémes. Finnyás vagyok a tusfürdők terén, mert nagyon száraz a bőröm, ezért örömmel tudatom, hogy érzem rajta a hidratáló hatást :) Ez a sűrű, fehér krém jól habzik és feldobja az estéimet. Tuti, hogy amint kifogy, újra veszem. A külleme is nagyon tetszik, bár más, mint amit megszoktam. Elsőre azt hittem, hogy kevés van benne, de 200ml megfelelő mennyiség. Valószínűleg nem bírom ki és mézes-müzliset is venni fogok :D Ha jól emlékszem, 530.-ft volt.

Mini szedres testápoló:

Ez az 50ml-es testápoló jó barátom lesz a következő időszakban, mert az iskola miatt sok péntek éjszakámat fogom Budapesten tölteni, de eszem ágában sincs teljes méretű termékeket cipelni magammal. A lecsavarós kupakja halálbiztos, a táskába gond nélkül be lehet dobni, csak a krém kikönyörgése nehezebb picit. Az illata isteni, zamatos-gyümölcsös, az én bőrömön krémezés után még sokáig érződik. Az ára verhetetlen, általában 350.-ft körül mozog.

Vaníliás EDT:

Végigszaglásztam az EDT-ket, de a többi illat kicsit furcsa volt ehhez képest. Igazi, meleg vaníliaillata van, ami szerintem tökéletes az őszi-téli szezonra, engem valamiért az otthon melegére emlékeztet. Kifújva kicsit alkoholos, de ez hamar elillan. Az illata meglepően tartós és leginkább az Avonos vaníliás testpermethez tudnám hasonlítani. 20ml-eset vettem, ez még a kényelmesen hordozható változat; habár üvegből készült, nem félek, hogy eltörik. 1200.-ft-ért vettem, de a 100ml-es változat csak egy ezressel kerül többe.

Mindent egybevetve nagyon tetszik ez a márka, minden bizonnyal visszajáró vendég leszek és anyukámnak már most kinéztem több ajándékot :)


10 megjegyzés:

  1. nagyon tetszenek, én is szívesen kipróbálnám :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak ajánlani tudom, főleg, mert sok termékből van kicsi kiszerelés, így ha nem jön be, nem volt nagy pénzkidobás.

      Törlés
  2. Nekem egy találkozásom volt Yves Rocher termékkel, az annyira nem jött be. Ettől függetlenül szívesen kipróbálnék mást, hátha. Egy alapján meg nem mondanék véleményt.
    A testápoló csábító! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sok márkával úgy vagyok, hogy valami bejön tőlük, valami nem, ezért sokat kísérletezgetek :)

      Törlés
  3. Great blog!
    Thank you so much for your lovely comment:)

    VálaszTörlés
  4. Nekem rúzsom, szemceruzán és valamilyen kézkrémem van Yves Rocher-ból, de az egyik barátnőm a bécsi SCS-ben dolgozott, mint szépségtanácsadó, ezért tőle kaptam. Mind bevált egyébként :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmmm lassan szükségem lesz új kézkrémre, lehet, hogy tőlük veszek :)

      Törlés
  5. Én Yves Rocher függő vagyok mondhatni, sok terméküket szeretem :) Erre a makadámdiós tusfürdőre én is beneveznék, de előbb megvárom hátha valaki ír valami biztatót a termékkel kapcsolatban :) A vaníliás parfüm nekem is meg van, nagy kiszerelésben és már másfél éve használom még a háromnegyede meg van, jó vétel volt :)

    VálaszTörlés
  6. i love seeing your beauty shopping hauls hehe to see whta new goodies you picked up :p

    VálaszTörlés