2015. október 11., vasárnap

H&M webshop rendelésem

Sziasztok!

Már több, mint egy hónapja érkezett meg az első H&M webshopos rendelésem, mivel őszi ruhákat rendeltem, ezért eddig elhúztam a bemutatását :) Én a legegyszerűbb módszert választottam, az App-on keresztül rendeltem, ahova ráadásul volt ingyenes kiszállításos kód is. Sok az akciós ruha, emellett a szállítással és a csomagolással is maximálisan elégedett voltam.


A lakberendezési részen nem mertem nagyon nézelődni, mert megszaladt volna a rendelés, de az egyik választottam egy nagyon aranyos tálka volt, amit azóta is hurcolok magammal szerte a lakásban. Minden nasi jól mutat benne :)


A ruhák között én basic őszi darabokat kerestem, idei nagy szerelmem egy pokrócszerű poncsó, ami mesés fekete-piros kockás mintájú. Jó meleg, persze kabátot nem lehet kényelmesen felvenni fölé, de ettől még imádom.


Rendeltem magamnak egy fura, nagyon világoslila pulóvert, ami nekem picit túl fura és túl vékony, úgyhogy majd tavasszal és nyáron fogom elővenni, addig vár rám a szekrényben.



Imádom a fekete nadrágokat, most sikerült egy kevésbé szöszgyűjtőt találni, aminek nagyon örülök, mert ezt a típust szinte lehetetlen fellelni. Nem tehetek róla, imádom a fekete színt, pedig mindig teszek kísérleteket a színesebb öltözködésre.


Ehhez a nadrághoz választottam két egyszerű fehér felsőt, az egyik rövid ujjú, a másik pedig egy csinosabb hosszú. Mindkettő nagyon kényelmes és szuper anyaguk van.


Pár praktikusabb dolgot is vettem, egy törölközőt, mert valahogy ebből sosincs elég; egy adag aranyszínű hullámcsattot, aminél szintén ez a helyzet és zabálnivaló zoknit. Ez utóbbiért rajongok, annyira jópofa :D :D :D


Két kiegészítőt is választottam magamnak, az első egy gyönyörű és óriási fekete táska, ami hivatalosan bevásárlótáska, ehhez híven rengeteget lehet bele pakolni és kiválóan bírja a gyűrődést. Muszáj lenne egy hasonló barnát is vennem, mert egyszerűen tökéletes a hétköznapokban. A másik egy érdekes és mesés kendő, ami csillagászati mintákkal van díszítve.



Pontos árakat sajnos nem tudok mondani, viszont ez az egész pakk kb. harmincötezer forintomba került, ami szerintem nagyon megéri ennyi termékért. Meleg szívvel ajánlom a webshopot, főképp akkor, ha tisztában vagytok a márka méretezésével!

xoxo

8 megjegyzés:

  1. Úristen az a kendő *-* Imádok mindent, ami csillagászat és űr, szóval ez egy must have lett most nálam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ezt neked találták ki! Én is imádom :)

      Törlés
  2. Nagyon cukik a zoknik : DDD én nem mernék soha netről rendelni : s még élőben sem tudom eldönteni, hogy jó lesz-e az adott darab...plusz lehet, hogy méretbe jó de valahogy mégse az igazi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem szoktam aggódni, cserelehetőség mindig van szerencsére. A zokni nagy szerelem, valahogy a komoly, dolgos napokon jól esik lenézni rá :)

      Törlés
  3. A kendő és a táska a kedvencem! A kajás zoknikat ahogyan előadtad, kiégtem, sejtettem hogy ez lesz a vége, hogy valami kaja lesz rajta. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos van, amikor az ember nem tudja magában tartani a hülye poénjait :D A táskát egyre jobban szeretem, csak lassan gerincferdülésem lesz, annyira telepakolom.

      Törlés
  4. Az a táska! <3
    Netről nem merek rendelni felsőket, nadrágokat és ruhákat, mert valahogy hiába mérjük le akár az én, akár a párom testét, valami mindig kicsi lesz. Most kezdünk rájönni, hogy ahonnan mi rendelünk, ott hogyan kell. :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Máshonnan még én se rendeltem még, talán még a testhezállóbb felső a rizikós nálam. Bár leginkább kozmetikumot szeretek rendelni :)

      Törlés